Pénteken Laci is kijött a szőlőföldre segíteni a cserkószedésben. Rengeteg termett hál' Istennek az idén is. Ez a fajta nagy szemű, ropogós (legalábbis nagyobb szemű mint a másik fánk, de ugye minden relatív :). Három vödörrel szüreteltünk le anyukámmal és Lackóval, és közben mi magunk is rendesen belaktunk. Mivel a befőzéshez egy kicsit jó, ha éretlen, ezért tényleg zöld volt egy csöppet, ami viszont nem ajánlott nagy mennyiségben a gyomornak... :D Hogy biztosra menjünk, átmentünk a másik szőlőbe, és ott folytattuk a vég nélküli lakmározást a másik, feketébb, kisebb szemű cseresznyefán. Ott is teliszedtünk két tálat, továbbá eprésztünk is, majd gömbölyű pocakkal cammogtunk haza. Tegnapelőtt (még a Borsodi Fonó délelőttjén) megejtettük a befőzését is. Ebben már csak anyukám és én vettünk részt. Reméljük, megmarad, mert az egyik felébe csak akkor raktunk szalicilt, mikor már beletöltöttük az üvegekbe. Most ott szundítanak betakarva, de hogy melyik üvegben van a kevesebb tartósítószer, és melyikben a több, azt már a kutya se tudja. :)
Az emberek folyton azzal foglalkoznak, hogy gőzerővel keresik a választ a kérdésre: Mi is az élet? Mi az örök fiatalság titka? Közben (jó esetben) megöregszenek, és idősen visszatekintve rohanással, munkával és törtetéssel eltelt éveikre, rádöbbennek, hogy elfelejtettek élni, meglátni és élvezni az élet apró örömeit: a hópelyhek tökéletességét, az elhervadt pity-pang esernyőinek egyedi, megismételhetetlen röptét a szélben, a madárcsicsergést a magányos hajnalokon, egy kedves baráti mosolyt, a folyton dolgozó, egyre ráncosabb anyai kezet, egy langyos, nyári esőcseppet az ablaküvegen, majd a szivárványt az égen a zápor után, a mezei virágok különlegességét, egy pár cseresznyefülbevalót, amit a nagyi vesz le a fáról, a pillangót, ahogy játszva röpköd körbe-körbe, és leül a kinyújtott mutatóujjra, a naplementét egy forró, szeles nap végén és az Életet, magát az Életet, melyet Istentől kaptunk, valamilyen számunkra ismert vagy ismeretlen okból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése